Csapataink eredményei – 2025. szeptember 22-től 28-ig:
monorimarcell | 2025 szept. 30 : 10:12 | Hozzászólás | 805
Felnőtt (–’08)
BLSZ II. osztály, 7. forduló – 2025.09.27. 18:15
Helyszín: II. Kolozsvári T. u. 11., Panoráma Sportközpont – műfüves nagypálya, 2×45 perc, 50 néző
II. Kerület UFC – Budai FC 3–0 (1–0)
Gólszerzők: –
Budai FC keret:
Füzes – Kiss Zs., Boksay M., Kanyó, Vermes, Fogarasy – Csató, Mezei, Kocsis Zs., Baráth – Mohamed Zayed
Csere: Szántó, Mayer, Mohamed Amro, Kuti L. (Y. Mustafa)
Mérkőzés elemzése
A II. Kerület otthonában léptünk pályára, ahol a szűkebb játéktérhez alkalmazkodva zárt védekezést választottunk. Az első félidőben a hazaiaknak 2–3 komoly lehetősége adódott, amelyek közül egyet kihasználtak, így 1–0-val vonultunk szünetre.
A fordulás után több poszton is változtattam, ennek köszönhetően többet birtokoltuk a labdát, és 1–2 veszélyes kontrát is vezettünk, de ezekből nem sikerült betalálnunk. Ellenfelünk kreatívan futballozott, de mezőnyből nem tudott újabb gólt szerezni. Két pontrúgás-variációból viszont eredményesek voltak, és ezzel beállították a 3–0-s végeredményt.
Összességében a hazai csapat mezőnyben komoly fölényben játszott, de szervezett védekezésünkkel kevés lehetőséget engedtünk nekik. A srácok végrehajtották az előzetes elképzelést, nagyon masszívan, fegyelmezetten zártak vissza, kevés teret adva az ellenfélnek.
A rögzített szituációk megoldásán azonban javítanunk kell, hiszen mindhárom kapott gólunk pontrúgás után született.

Csapataink eredményei – 2025. szeptember 15-től 21-ig:
monorimarcell | 2025 szept. 23 : 12:48 | Hozzászólás | 1,784
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 6. forduló – 2025.09.20. 17:00
Helyszín: II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep – műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Eredmény: Budai FC – MLTC 2-4 (2-2)
Gólok: Mezei, Baráth
Keret: Füzes – Kiss Zs., Boksay M., Vermes, Kocsis, Fogarasy – Mezei, Szántó, Csató – Baráth, Kuti
Csere: Bánkúti, Mohamed Amro, Trizna, Mohamed Zeyad
A hazai mérkőzést kissé bizonytalanul kezdtük, az ellenfél gyorsan megszerezte a vezetést. A félidő során azonban irányítani tudtuk a játékot, és két szép góllal megfordítottuk az állást, ám az első félidő utolsó percében kiegyenlítettek. A második játékrész elején ismét gyorsan vezetést szerzett az ellenfél pontrúgás után, majd egy gyors kontra után lezárták a mérkőzést.
A csapat teljesítette a taktikai elképzeléseket, de az egyéni hibák és rossz döntések meghatározták a mérkőzés kimenetelét. A fejlődés kulcsa az egyéni játék és a koncentráció növelése.
Edző: Gaszner Roland
U19 (’07/’08) MLSZ Reg. Alapbajnokság, Közép-Nyugati csoport, 3. forduló – 2025.09.17. 18:00
Helyszín: Csákvár, Vöröskapu u. 14., Tersztyánszky Ödön Sportközpont – műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Eredmény: Csákvári TK – Budai FC 0-2 (0-1)
Gólok: Gémesi, Hegyes
Keret: Bánkúti – Kiss, Pachmann, Vermes, Németh – Kanyó, Trizna, Dalos – Szántó, Gémesi, Hegyes
Csere: Gyurkovics, Palotás, Kriesch, Gáll, Schade, Horváth Zs., Fogarasy
Csákvárra utazva a cél az előző teljesítmény javítása volt. A mérkőzés első felében kiegyensúlyozottan játszottunk, majd Gémesi egyéni megoldása révén megszereztük a vezetést. A második félidőben emberhátrányba kerültünk Kanyó két sárga lapja miatt, ám a csapat végig szervezetten védekezett, és Hegyes góljával lezártuk a mérkőzést.
A mérkőzés során a csapat elszántsága, fegyelmezett védekezése és koncentrációja meghozta az eredményt, így értékes három ponttal tértünk haza.
Edző: Tábori Ákos
U17 (’09) MLSZ Országos Kiemelt bajnokság, 4. forduló – 2025.09.20. 13:00
Helyszín: Zalaegerszeg, Október 6. tér 16, ZTE Sportközpont – füves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Eredmény: ZTE FC – Budai FC 1-0 (1-0)
Keret: Rusznák – Takács, Ecseri, Tran, Bagi – Jobbágy, Nasir, Zámbó – Mezőfi, Buzgó, Battlay
Csere: Magó, Hangyási, Hegyesi, Bencsik, Horváth
Zalaegerszegen nem a mi napunk volt: az első félidőben technikai hibák és kapkodás jellemezte a játékunkat, az ellenfél vezetést szerzett. A szünet után sikerült javítani a támadójátékot, volt két nagy lehetőségünk, de a hazaiak gólja végül döntött.
A mérkőzés tanulsága, hogy egyéni és csapatszinten is fejlődnünk kell, hogy következő fordulóban eredményesebbek legyünk.
Edző: Kovács Attila

Csapataink eredményei – 2025. szeptember 8-tól 14-ig:
monorimarcell | 2025 szept. 16 : 11:07 | Hozzászólás | 657
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 5. forduló - 2025.09.13. 18:00 óra
XVIII. Thököly u.5., SZAC Deák Bamba Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Pestszentimrei SK - Budai FC 5-1 (1-0)
G: Csató L.
Füzes – Boksay M., Kanyó, Herczeg D., Vermes, Kiss Zs. - Mezei, Szántó, Kocsis - Baráth, Kuti
Cs: Szibele, Csató, A.Z.Mohamed
Mérkőzéselemzés:[ A szerdai kupamérkőzés után újra bajnoki mérkőzésünk volt idegenben. Sajnos a mérkőzés a
kezdetektől fogva az ellenfél irányította, nagyon pontatlanul, és körülményesen játszottunk, de az első félidőben a
védekezésünk rendben volt, így csak egy pontrúgás után tudtak vezetést szerezni. A második félidőben változtattam
és kockáztattam. Utólag nem bizonyult jó ötletnek mivel hamar megszerezték a második góljukat. Ezután teljesen
szétesett a csapatunk, amit meg is büntettek még gólokkal.
A találkozót nem az elképzeléseim szerint tudtuk elkezdeni. Nagyon pontatlanul és lassan járattuk a labdát. Nem tudtunk labdát birtokolni és
sok pontrúgással beszorítottak a kapunk elé. Az egyik ilyen lehetőségből gólt is szereztek. 1-2 kontralehetőségünk volt amibe egy-egy kis
hiba miatt nem tudtuk lövéssel befejezni.
A fordulás követően nem változtattam, viszont egy bátrabb kockázatosabb taktikával küldtem ki őket, ami sajnos nem bizonyult jó döntésnek.
Hamar megszerezezték második góljukat és ezután teljesen szétestünk technikailag és taktikailag is. Ennek köszönhetően még több gól
tudtak rúgni. Egy góllal tudtunk szépíteni Csató szép átlövés góljával.
Összegzés: A mérkőzésen az látszott, hogy sokat kivett belőlünk a szerdai mérkőzés és így nem tudtuk ugyan azt a tempót
hozni mint elmúlt mérkőzéseken és emiatt ellenfelünk jobb játékkal megvert minket.

Csapataink eredményei – 2025. szeptember 1-től 7-ig:
monorimarcell | 2025 szept. 09 : 09:30 | Hozzászólás | 853
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 4. forduló - 2025.09.06. 19:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző
Budai FC - Unione FC II. 3-2 (1-2)
G: Kuti L.(2), Kiss Zs.
Bánkúti – Boksay M., Szibele, Herczeg, Vermes, Kiss Zs. - Mezei, Papp B., Kocsis - Baráth, Kuti L.
Cs: Füzes, Fogarasy, Kanyó, Szántó, Csató
Mérkőzéselemzés: Második hazai mérkőzésünket játszottuk, Az ellenfélben több idősebb, felsőbb osztályban is
kipróbált játékos volt, fontos volt a koncentráltság játékosainknál.
A találkozót tökéletes kezdtük a 3.percben vezetést szereztünk. Ezután mezőnymunka volt a mérkőzésen, Az ellenfélben több rutinos játékos
is volt, ennek köszönhetően hamar rendezték soraikat, átvették az irányítást, és ennek köszönhetően szereztek két gólt. A félidőben így 1-2
volt az állás.
A fordulás után két helyen változtattam. Az ellenfél már nem volt annyira kezdeményező, főként mezőnymunka jellemezte az első 10 percet,
de egy jó helyen szerzett labda után egy gyors kontrából egyenlíteni tudtunk.. Innentől sokkal kezdeményezőbb lett az ellenfél, ezáltal
megnyíltak mögöttük a területek. Ezt kihasználva több kontrát is vezettünk, és az egyik sikerrel is járt így megszereztük a vezetést. A
mérkőzés végén beszorultunk a kapunk elé, de jól bírtuk a nyomást, és kivédekeztünk minden támadást.
Összegzés: A mérkőzésen minden játékos tökéletesen elvégezte a feladatát és minden taktikai utasítást betartottak.
Nagyon büszke vagyok a srácokra mert mindenüket kitették a pályár, aminek meglett az eredménye. Személy szerint
azt éreztem, hogy az ellenfél játékosai nem tudják tartani velünk a lépést, ami a futómennyiséget illeti. Ennek meg is
lett a gyümölcse megnyertük a mérkőzést. A végeredmény 3-2-es győzelem

Budai Futball Club SE - képzési díj befizetés információi
monorimarcell | 2025 szept. 07 : 16:18 | Hozzászólás | 726
Kedves Szülők!
2025.szeptember 8., hétfőtől lehet a képzési díj befizetéseket rendezni az egyesület felé.
A képzési díjat kétféleképpen lehet rendezni:
1. Készpénzben az edzőnél, ahogy eddig is.
2. A TalentX rendszeren keresztül, bankkártyás befizetéssel.
A TalentX, azon belül a Simple Pay rendszeren keresztül történő képzési díj befizetés bevezető,
és használati információi:
Minden szülő a korosztályos edző által leadott email címmel tudja használni a mobil appot
(csak mobil app van, nincsen online felület).
1. A TalentX mobil appot innen lehet letölteni:
- Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.done_it.talentx&hl=en
- IOS: https://apps.apple.com/hu/app/talentx/id1596911578
2. Az app letöltése után, ki kell választani a "szülő" opciót, majd az edzőnek megadott email címet kell megadni.
Ezután kapni fog egy emailt amiben be tudja állítani a jelszavát.
A Jelszó beállítást követően vissza kell lépni a mobil appba és újra megadni az email címet és jelszót.
3. Ezután fog bekerülni a TalentX felületére, ahol a saját gyereke naptárát látja, edzésekkel és mérkőzésekkel (itt visszajelzést is tud
adni az edzőnek, hogy pl.lesz-e a gyerek edzésen vagy nem.
Itt látja a befizetési részt is, Ahol egyszerre akár több hónapot is tud fizetni, az adott hónapokat kijelölve.
4. Egy számlázási cím megadása után, tudja kiválasztani a Simple Pay-t, es a fizetést.
(FONTOS: simply pay, és bankkártyás fizetési mód legyen választva, nem pedig utalás, mert az nem lehetséges ebben a rendszerben!)
Ezen belül Simple tárcával, Digitális tárcával, vagy a bankkártya adatok megadásával is lehet fizetni.
A TalentX egy héttel befizetés előtt küld figyelmeztető értesítést a befizetési határidőről, illetve ha elmaradt a befizetés 3, 7 és 14 nappal
utána is jelezni fog automatikusan a szülő felé.
Technikai support, ahol érdeklődni lehet bármilyen előforduló technikai probléma esetén :
Monori Marcell T:06-20-211-0799, e-mail: monori.marcell@gmail.com
Fontos, hogy az esetleges, az előző félévről, versenyévadról fennálló elmaradást, vagy hosszabb sérülés, betegség
esetén megállapított csökkentett díjat csak készpénzben lehet, és kell befizetni a korosztályos csapat edzőjénél!!!
Ezt az edző jelzi majd az érintett szülő felé!
Az éves képzési díj összege, befizetésének egyéb részletei változatlanok maradnak, melynek jelenlegi szabályai a következők:
Versenyévadra 10 hóx20.000 Ft (szeptembertől júniusig történő részletben, vagy egyben!)
Alapdíj sérülteknek: 8.000 Ft/hótól, egyedileg elbírálva, amit csak készpénzben lehet ilyenkor rendezni továbbra is az edzőnél!
Szociálisan támogatott képzési díj: minimum: 8.000 Ft-tól felfelé egyedileg elbírálva/hó!
Testvérkedvezmény:16.000 Ft/testvér/hó
Fizetési határidő: minden tárgyhó 10.-e! (A TalentX rendszer is így lesz beállítva(!)!, küldi a felszólítást a szülőnek majd!)
Ebben a hónapban szeptemberben 19.-e, péntek lesz a befizetési határidő!
Üdvözlettel:
Lukász György

Csapataink eredményei – 2025. augusztus 25-től 31-ig:
monorimarcell | 2025 szept. 02 : 08:19 | Hozzászólás | 935
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 3. forduló - 2025.08.31. 17:00 óra
XXII. Jókai u.37., Budatétény SE Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Budatétény SE – Budai FC 1-1 (1-0)
G: Nagy Á.
Bánkúti – Baráth, Nagy Á., Herczeg, Vermes, Fogarasy – Kanyó, Mezei, Korponai – Szabó, Boksay M.
Cs: Kiss Zs., Szibele, Csató, Szántó, Mayer
Mérkőzéselemzés:
Felnőtt csapatunk a Budatény SE otthonába látogatott el a BLSZ II. osztály, 3. fordulójában, ahol el akartuk kezdeni a
pontgyűjtést, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk.
mérkőzés egészét nézve a szerzett gól, illetve az egy pont megszerzése is nagy dolog, és öröm számunkra, amivel
elmozdultunk a nulla pontról. A meccsen saját magunkat is le kellett győzni, amihez gratulálok!

A mérkőzést nagyon óvatosan kezdtük, nem mertünk kezdeményezőként fellépni, ami következtében a labdás emberek nem kaptak
megfelelő támogató mozgást, így a középpályásokat kihagyva, hosszú labdákkal játszottunk. A biztonságibb támadó játékunk miatt, hátul
nem lazultunk fel, ami miatt stabilan tudtuk tartani a Budatétény támadó sorát, mely az előző mérkőzésekhez képest megnyugtatta a
csapatot, igaz komolyabb helyzeteket sem tudtunk kialakítani. A 22. percben a bal oldalunkon gyors egymásutánban két-három
labdabirtoklás-váltás történt, amiből mi jöttünk ki rosszul, mivel az elvesztett labdát ellenfelünk a kapu elé tette, amit értékesítettek is, így a
félidő közepén hátrányba kerültünk. A gól ellenére a hátsó stabilitásunk megmaradt, aminek hatására az eredmény nem változott.
A második játékrészre mentálisan sikerült felrázni a csapatot, és játékban is megbeszéltünk egy-két dolgot, ami pozitívan hatott a csapat
játékára. A mezőnyben igyekeztünk labdabirtoklás kialakítani, amit többé-kevésbé sikerült kivitelezni, és a középpályások is többet voltak
játékban, így helyzeteke tudtunk kialakítani, illetve a védelmünkön sem volt akkora nyomás, mint az első játékrészben. A játékminőségében
történő változások egyre nagyobb önbizalmat, és hitet adtak a játékosoknak, ami hatására 20-30. perc között, igaz csak minimálisan, de talán
nálunk volt a kezdeményezés, és a mérkőzés irányítása, ami miatt a 63. percben egy oldalszabadrúgás után Nagy gólt szerzett, amivel
egalizáltuk az eredményt. A hátra lévő időben nagy versenyfutás indult a győzelemért, ahol mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de egyik
csapat sem tudta gólra váltani a lehetőségeit, így marad az 1-1-es döntetlen, amivel mindkét csapatnak meg kellett elégednie.
Összegzés: A mérkőzés első félideje védekezésben jó volt, de támadásban nem tudtunk úgy játszani, hogy
komolyabb nyomás alatt tudjuk tartani a hazaiak kapuját, majd a második félidőben a védelem továbbra is kiválóan
játszott, míg a középpálya, és a támadó sor is bátrabban, hatékonyabban futballozott.
A végeredménnyel elégedettnek kell lennünk, még annak ellenére is, hogy a hajrában 3 nagy ziccerünk is volt, mert amegfelelő támogató mozgást, így a középpályásokat kihagyva, hosszú labdákkal játszottunk. A biztonságibb támadó játékunk miatt, hátul
nem lazultunk fel, ami miatt stabilan tudtuk tartani a Budatétény támadó sorát, mely az előző mérkőzésekhez képest megnyugtatta a
csapatot, igaz komolyabb helyzeteket sem tudtunk kialakítani. A 22. percben a bal oldalunkon gyors egymásutánban két-három
labdabirtoklás-váltás történt, amiből mi jöttünk ki rosszul, mivel az elvesztett labdát ellenfelünk a kapu elé tette, amit értékesítettek is, így a
félidő közepén hátrányba kerültünk. A gól ellenére a hátsó stabilitásunk megmaradt, aminek hatására az eredmény nem változott.
A második játékrészre mentálisan sikerült felrázni a csapatot, és játékban is megbeszéltünk egy-két dolgot, ami pozitívan hatott a csapat
játékára. A mezőnyben igyekeztünk labdabirtoklás kialakítani, amit többé-kevésbé sikerült kivitelezni, és a középpályások is többet voltak
játékban, így helyzeteke tudtunk kialakítani, illetve a védelmünkön sem volt akkora nyomás, mint az első játékrészben. A játékminőségében
történő változások egyre nagyobb önbizalmat, és hitet adtak a játékosoknak, ami hatására 20-30. perc között, igaz csak minimálisan, de talán
nálunk volt a kezdeményezés, és a mérkőzés irányítása, ami miatt a 63. percben egy oldalszabadrúgás után Nagy gólt szerzett, amivel
egalizáltuk az eredményt. A hátra lévő időben nagy versenyfutás indult a győzelemért, ahol mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de egyik
csapat sem tudta gólra váltani a lehetőségeit, így marad az 1-1-es döntetlen, amivel mindkét csapatnak meg kellett elégednie.
Összegzés: A mérkőzés első félideje védekezésben jó volt, de támadásban nem tudtunk úgy játszani, hogy
komolyabb nyomás alatt tudjuk tartani a hazaiak kapuját, majd a második félidőben a védelem továbbra is kiválóan
játszott, míg a középpálya, és a támadó sor is bátrabban, hatékonyabban futballozott.
mérkőzés egészét nézve a szerzett gól, illetve az egy pont megszerzése is nagy dolog, és öröm számunkra, amivel
elmozdultunk a nulla pontról. A meccsen saját magunkat is le kellett győzni, amihez gratulálok!
Csapataink eredményei – 2025. augusztus 18-tól 24-ig:
monorimarcell | 2025 aug. 28 : 09:16 | Hozzászólás | 823
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 2. forduló - 2025.08.23. 15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Budai FC – Testvériség II. 0-2 (0-1)
G: -
Bánkúti - Kiss Zs., Herczeg, Jakab, Tran - Mezei, Boksay M., Kocsis - Baráth, Hegyesi, Csató
Cs: Füzes, Vermes, Fogarassy, Kanyó, Szántó, Gémesi
Mérkőzéselemzés: Az első hazai mérkőzésünk sajnos sikertelenül végződött. Sok pontatlan átadás jellemzett minket
főleg a támadó harmadban ezért kevés lehetőséget tudtunk kialakitani. Az ellenfél kontrákra rendezkedett be amit jól
is alkalmaztak és több lehetőséget tudtak kialakítani. Összességében megérdemelt a győzelmük.
Az első hazai mérkőzésünket játszottuk és a várakozásomnak megfelelően kezdtük. Birtokoltuk a labdát irányítottuk a játékot. Az ellenfél
kontrákra épített, amivel veszélyesek is voltak. Egy gyorsan elvégzett oldalszabadrúgás után egy kavarodás végén a vendégcsapat
megszerezte a vezetést. A félidő végén büntetőhöz jutottunk, amit sajnos a hazai kapus kivédett.
A fordulás után próbáltunk kicsit változtatni frissíteni a csapaton. Ugyan úgy mint első félidőben többet birtokultuk a labdát, de ez meddő
fölény volt mivel komolyabb lehetőséget nem tudtunk kialakítani. A középpályán egy eladott labdánkat kihasználva megszerezték a második
góljukat. Ezután sem sikerült komolyabb helyzetet kialakítanunk, és az ellenfél egyre több lehetőséget alakított ki a komtrákból, de az
eredmény nem változott:
Összegzés: Fejlődnünk kell a támadó harmadban mind pontosságban, mind kreativításban, illetve jobban kell
kontrollálnunk a labdavesztések utáni szituációkat. Büszke vagyok a csapatra mindent megtettek a mérkőzésen, de ez
most sajnos kevésnek bizonyult.

Csapataink eredményei – 2025. augusztus 11-től 17-ig:
monorimarcell | 2025 aug. 20 : 18:20 | Hozzászólás | 737
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 1. forduló - 2025.08.17. 16:30 óra
XII. Csörsz u. 2-4., Dr. Koltai Jenő Sportközpont - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
TFSE II. – Budai FC 7-0 (3-0)
G: -
Füzes - Baráth, Herczeg, Jakab, Kiss Zs.- Jablko S., Mezei, Szántó B. - Boksay M., Szabó Á., Maye–
Cs: (Bánkuti), Varga Sz., Gémesi, (Fogarasy), (Vermes)
Mérkőzéselemzés: Csapatunk lejátszotta az első bajnoki mérkőzését, amely egyben a szezon kezdetét is jelentette. A
keret kialakítása még folyamatban van, így egy kezdetleges, több fiatal játékost (2009-es, 2008-as) felvonultató
együttessel álltunk ki.
Az első 35–40 perc kifejezetten biztatóan alakult. Mindkét félnek adódtak lehetőségei, és egy ideig nyitott kérdés volt, melyik csapat szerzi
meg a vezetést. A fordulópont a 40. percben következett, amikor egy bekapott gól után rövid időn belül további kettőt kaptunk. Így a szünetre
3:0-ás hátránnyal vonultunk.
A második játékrész elején sikerült némileg rendezni a sorokat, sőt, az első tíz percben volt esélyünk a szépítésre is. A félidő közepére
azonban elfáradtunk, és a hazai csapat ezt ki is használta, így a különbség tovább nőtt.
Összegzés: Bár az eredmény nem alakult kedvezően, a mérkőzés első harmadában látott játék mindenképp biztató a
jövőre nézve. A következő időszak feladata, hogy erre az időszakra építsünk, tovább dolgozzunk, és fokozatosan
álljon össze a csapat.

Csapataink eredményei – 2025. augusztus 4-től 10-ig:
monorimarcell | 2025 aug. 14 : 12:04 | Hozzászólás | 836
Felnőtt (-’08) 1. felkészülési mérkőzés - 2025.08.09. 14:30 óra
Kistarcsa, Késmárki u. 15., Kistarcsa SE Sporttelep - füves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Kistarcsai VSC (felnőtt megyei III. osztály) - Budai FC 4-2 (2-1)
G: Baráth, Mezei
1. félidő: Bánkúti – Csató, Herczeg, Jakab, Fogarasy – Mezei, Bánás, Kiss Zs.– Baráth, Orosz, Gémesi
2. félidő: Füzes - Kiss Zs., Kanyó, Jakab, Fogarasy – Mezei - Baráth, Gáll, Gémesi
Mérkőzéselemzés: Az idei szezon utolsó edzőmérkőzésén vettünk részt, ahol személyesen először láttam a csapatot
játszani. Sajnos nem a teljes kerettel tudtunk pályára lépni. Amit láttam, hogy a csapat összeszokottsága még nem a
legmegfelelőbb. Ennek ellenére sok pozitív dolgot láttam. A negatívum, hogy sok egyéni hibát követtünk el.
A találkozó első 5-10 percében ismerkedtek a csapatok. Most találkoztak először a felkészülés során felnőtt csapattal és ezáltal látszódott is
egy kis megilletődöttség. Az ellenfél próbált ránk nyomást helyezni, amit többségben jól kezeltünk, viszont néhányszor zavart tudtak ezzel
okozni. Összességében az első félidőtől azt kaptam, amit vártam.
A fordulás után egy részben másik keret lépett a pályára, frissen visszatérő játékosok, valamint az új igazolások is lehetőséget kaptak, hogy
45 percen keresztül mutassák meg magukat. Mivel többek számára ez volt az első meccs hosszabb kihagyás után vagy a klub színeiben, az
elvárásokat is ehhez igazítottam. A mérkőzés végére látszódott a fáradtság főleg azoknál akik végig játszották a mérkőzést. A második félidő
tanulsága, hogy meg kell tanulnunk a labdát megbecsülni, és tudnunk kell játszani a mérkőzés ritmusával.
Összegzés: Az első felkészülési mérkőzés volt az én elképzeléseim alapján. Ezáltal még látszódott, hogy sok mindent
pontosabban érthetőbben kell elmagyarázzak, de összességében büszke vagyok a srácokra ebben a hőségben mindent
megtettek a pályán a 4-2-es vereség.ellenére.

Csapataink eredményei – 2025. július 21-től augusztus 3-ig:
monorimarcell | 2025 aug. 06 : 15:21 | Hozzászólás | 1,140
U19 (’07/’08) 1.felkészülési mérkőzés - 2025.08.02. 10:00 óra
XXI. Hollandi út 80, Hollandi úti Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Csepel FC U19 - Budai FC U19 1-0 (0-0)
G: -
1. félidő: Füzes - Fogarasy, Vermes, Jakab, Németh - Kiss, Trizna, Bánás - Boksay, Hugo, Gémesi
2. félidő: Bánkúti - Kiss, Kanyó, Vermes, Horváth - Dalos, Szaniszló, Miklósvári - Galgóczi, Kriesch, Orosz
Mérkőzéselemzés: Az idei nyári felkészülés első állomásához érkeztünk a Csepel elleni edzőmérkőzéssel, amely sok
szempontból szolgált értékes tapasztalatokkal, főként a csapatépítés korai szakaszában. Vegyes összetételű kerettel
érkeztünk, hiszen a 2005 és 2010 között született játékosaink együtt léptek pályára – sokuk először játszott együtt.
A találkozó első 45 perce kifejezetten pozitív képet festett a csapatról. Annak ellenére, hogy a játékosok többsége még nem ismeri egymást,
meglepően jól működtek az alapjáték elemei. Labdabirtoklásban magabiztosak voltunk, több ígéretes támadást is sikerült felépítenünk, és a
félidő során több helyzetet is kidolgoztunk. Bár gól nem született, a 0–0-s eredmény mögött határozott játék és jövőbe mutató megoldások
állnak. A csapat lényegében kontrollálta az első játékrészt.
A fordulás után egy másik keret lépett a pályára, frissen visszatérő játékosok, valamint az új igazolások is lehetőséget kaptak, hogy 45
percen keresztül mutassák meg magukat. Mivel többek számára ez volt az első meccs hosszabb kihagyás után vagy a klub színeiben, az
elvárásokat is ehhez igazítottam. Ugyan ezt a játékrészt 1–0-ra elveszítettük, több szép egyéni és csapatszintű megoldás is akadt.
Fontos kiemelni, hogy fizikálisan erős ellenféllel szemben tudtunk végig partiban lenni, ami a felkészülés ezen szakaszában különösen
értékes. A terhelés megfelelő volt, és a játékosok hozzáállása is dicséretet érdemel.
Összegzés: Az első felkészülési mérkőzés mindig egyfajta ismerkedés egymással, a játékrendszerrel, az elvárásokkal.
Ebből a szempontból rengeteg pozitívumot láthattunk. A látottak alapján biztos vagyok benne, hogy jó úton járunk.