IMG_2036_1.jpg

Budai FC – Városgazda Ember-Előny 4-1

 2023. február 22.
 1,153
Felkészülési mérkőzés

Felnőtt (’97-) 4. felkészülési mérkőzés - 2023.02.19. 17:00 óra


II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző

Budai FC – Városgazda Ember-Előny 4-1 (0-0)


G: Tóth V. (2), Tóth Má., Molnár A.


Sóvári – Németi, Gera (U17), Rásó, Domonkos (U17) – Süle, Szoboszlai, Molnár A. –
Takács Zs, Eck (U17), Tóth Má.
Cs: Módos M.(U17), Kis D., Hegyes Z., Tóth V.(U17)

Mérkőzéselemzés:

Vasárnap este a Városgazda BLSZ II. osztályú felnőtt csapatát láttuk vendégül a Pokorny Sporttelepen, ahol a pénteki
MTK edzőmérkőzés után, egy nagyon fiatal kerettel játszottunk. A tavaszi bajnoki mérkőzések előtt kíváncsiak
voltunk, hogy az U17-es csapat egy-két jól teljesítő játékosa, mire képes egy felnőtt gárda ellen. ezért 5 játékos
érkezett erre a mérkőzésre Guta János keretéből.

Az első félidőben látszott az összeszokatlanság, hiszen ebben a felállásban még soha nem játszott felnőtt csapatunk, de ennek ellenére jó
tempót, és több látványos megoldást is hozott az első játékrész. A játék lüktető volt, hol az egyik, hol a másik kapu előtt voltak gólszerzési
lehetőségek, de egyik akcióból sem született gól. A mezőnyjátékunk főleg a mélységi indításokra épült, mert ellenfelünk középpályán történő
emberfogása miatt a szervező zónában nem volt ürese játékosunk, így a keresztlabdákkal tudunk területeket nyerni a támadóink számára. A
félidő hajrájában két nagy ziccert dolgoztunk ki, de mivel ezekből nem sikerült gólt szerezni, ezért 0-0-s döntetlennel mentünk a szünetre.

A második játékrészben a cseréink emelték a játékunk színvonalát, ami a középpályásaink jobb helyezkedésének volt köszönhető, mely
feljavította a labdabirtoklásunkat, és dominálni tudtuk a szervező zónát. A játék irányításának átvétele több helyzetet is eredményezett, illetve
az ellenfelünket fárasztotta a sok labda nélküli futás, ennek következtében egyre nagyobb fölény alakítottunk ki a mezőnyjáték során. A
nagyobb önbizalmunknak, a fáradó ellenfélnek köszönhetően sorra jöttek a helyzetek, amiből jöttek a gólok is. Először Tóth Vince értékesített
egy ziccert, majd adott egy gyönyörű labdát testvérének Tóth Máténak, aki köszönte szépen, és a kapust is kicselezve kétgólosra növelte
előnyünket. A folytatásban sem álltak le fiaink, a harmadik gólunkat újra Tóth Vince lőtte, majd Molnár Andrián tekerte a labdát a felső
sarokba egy szabadrúgásból. Sajnos, egy szépséghiba is becsúszott a dologba, mert vendégeink, a harmadik gólunkat követően, egy szép
kontra után gólt szereztek, így csapatunk 4-1-es győzelemmel zárta az utolsó téli edzőmérkőzését.

Összegzés: A fiatal csapatunk megmutatta ezen a mérkőzésen, hogy lehet, és kell is számítani rájuk, hiszen a BLSZ
II. osztály 1. csoportjában szereplő felnőtt csapat ellen komoly játékerőt mutattak. A kezdeti akadozó játék után,
folyamatosan vették át játék irányítását, majd fölényes győzelmet arattak, ami megsüvegelendő dolog. Gratulálok a
mutatott játékhoz, és a remek egyéni teljesítményekhez!

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
30. forduló: 2026.05.23 - szombat 17:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. BEH-Szent István
Eredményeink a BEH-Szent István ellen
Hazaiként: 0 nyert 1 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 2 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 II. KERÜLET UFC 27 65
2 MÉSZÖLY FOCISULI 26 60
3 SOROKSÁR SC II. 27 58
4 Rákosmente FC 27 57
5 Kelen SC II. 27 47
6 PESTSZENTIMREI SK 28 46
7 UNIONE FC II. 28 45
8 BEH-Szent István 27 38
9 Budatétény SE 27 32
10 TFSE II. - TENT BUDAPEST 28 30
11 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 26 27
12 AIRNERGY FC 27 23
13 Nimród SE 27 20
14 MLTC 27 18
15 BUDAI FC 27 15
29. forduló erdeményei
Nimród SE  -  TFSE II. - TENT BUDAPEST2:4
BEH-Szent István  -  II. KERÜLET UFC0:1
AIRNERGY FC  -  BUDAI FC3:0
SOROKSÁR SC II.  -  PESTSZENTIMREI SK3:0
Rákosmente FC  -  MLTC4:2
Kelen SC II.  -  UNIONE FC II.1:1

Facebook